A biodízel jelene és jövője

Federi Balázs, a Budapesti Corvinus Egyetemen írta szakdolgozatát A biodízel jelene és jövője az Európai Unióban és Magyarországon címmel, melynek sorai között a Neticle rendszer segítségével született megállapítások is feltűntek. Balázs dolgozatában arra kereste a választ, hogy milyen jövőt lehet jósolni a biodízelnek Magyarország piacán, valamint hogy mit is gondolnak a magyar emberek a biodízelről.

Kutatásai során arra jutott, hogy Magyarország jó úton jár, hiszen sok olyan kezdeményezés van, mely elősegíti a biodízel előállítását és felhasználását. Balázs mindemellett azonban felhívja a figyelmet arra, hogy szükséges és fontos, hogy a magyar társadalom, a magyar emberek minél inkább megismerjék a biodízelben rejlő lehetőségeket, ugyanis a jelen pillanatban még nagyon semleges, nemtörődöm érzés lengi körül ezt a terméket.

Hogy mindezen megállapításokhoz hogyan és miképp járult hozzá a Neticle, arra az alábbi rövid kivonat adja meg a választ.

Manapság már minden piacnak, terméknek, közszereplőnek nagyon fontos az, hogy jelen tudjon lenni az Internet valamely szegmensében, hiszen a web nagyon magas szinten tudja befolyásolni az emberek érzéseit. Szakdolgozatom és a PESTEL elemzés „S” betűjének kapcsán egy egészen rendhagyó kutatást hajthattam végre a Neticle Technologies rendszerének köszönhetően. (Az elemzésben az S betű a társadalmi (Social) faktort jelenti, mellyel az adott ország adott piacát leginkább az adott országra jellemző társadalmi, kulturális jellemzőkkel lehet bemutatni.) Kíváncsi lettem, hogy vajon az üzemanyagokról milyen dolgok is szerepelnek a világhálón, mit állítanak róluk a fórumozók, a bloggerek, az újságírok.  2013. július 26. és október 23. között megfigyelhettem a magyar webet, hogy mit is gondol pár olyan kulcsszóról, ami a dolgozatom szempontjából fontos lehet.

A kutatás eredményétől a következőket vártam:

  1.  A gázolajat többször fogják említeni a weben az időszak során, mint a benzint, mivel a gázolaj olcsóbb
  2.  A benzinről lesz a legtöbb negatív említés a folyamatos árváltozása miatt     
  3.  A bioüzemanyagokat számottevően fogják emlegetni, mivel jelenleg is nagy figyelmet kap mind az Európai Unió, mind pedig a magyar Kormány részéről, s különböző kutatások is zajlanak velük kapcsolatban.
  4. A bioüzemanyagok kapcsán nagyon sok lesz a pozitív említés

A kutatás eredményének elemzése a feltevések oldaláról

molos1A gázolajat többször fogják említeni a weben az időszak során. Feltevésem nem igazolódott be, hiszen a benzin kulcsszót többször (17442 db) említették a vizsgált időszak során, mint a gázolaj kulcsszót (6682 db). Valószínűleg ez azért következhetett be, mert az elmúlt időszakban többször emelték a benzin árát, többet foglalkoztak vele a különböző fórumokon, blogokon.

molos2A benzinről lesz a legtöbb negatív említés a folyamatos árváltozása miatt. Feltevésem beigazolódott, hiszen a rendszer által számolt véleményárfolyamban a benzin áll a kutatás végén a legrosszabbul, tehát a kutatott időszakban a magyar weben a benzin kulcsszó mellé társították a legtöbb negatív hangvételű szót, az ábra alapján sokkal többet, mint a gázolaj és a bioüzemanyag mellé.

molos3

A bioüzemanyagokat számottevően fogják emlegetni. Sajnos mondhatni, hogy feltevésem nem igazolódott be, hiszen a bioüzemanyagokat nagyon kevésszer említették meg a vizsgált időszakban, főleg úgy, hogy láthatjuk a kördiagramon a gázolajhoz és a benzinhez társított értékeket is. Pedig nagy valószínűséggel sokan arra számítottak volna, hogy manapság elég gyakori téma az Interneten a bioüzemanyag, tehát a biodízel vagy a bioetanol is, de ezek szerint nem így van.

molos4

A bioüzemanyagok kapcsán nagyon sok lesz a pozitív említés. Ismét nem nagyon jött be a feltételezésem, hiszen a bioüzemanyagokkal kapcsolatban a vizsgált időszak elején inkább semleges említések voltak, míg történt valami szeptember közepén, amire hamarosan kitérek, ami nagyon negatívan hatott az említésfolyamra, majd azután kissé javuló tendencia folytatódott, de összességében talán azt mondhatjuk, hogy inkább a semleges említések voltak túlsúlyban a vizsgált időszakban.  A szeptember közepén történt negatív dolog pedig nem más, mint egy cikk, mely elég sok oldalon megjelent. Ez a cikk Greenfo nevű portálon jelent meg, s a pálmaolaj biodízel káros hatásaira hívja fel a figyelmet, leginkább arra, hogy ennek az alapanyagnak az érdekében rengeteg esőerdőt vágnak ki. 

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsünk szakdolgozatodban, kutatásodban, írj nekünk!