A Neticle is ott volt a düsseldorfi Digital Demo Day-en

A Startup Campus és Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusának köszönhetően öt innovatív, hazai vállalkozás mutatkozott be a Digital Demo Day 2019 eseményen – az egyik pedig nem más volt, mint a Neticle!

Az eseményre 2019. február 7-én került sor, és az Észak-Rajna Vesztfália startup Innovation Hub által szervezte. Nagyjából 2000-en voltak a rendezvényen, köztük német és nemzetközi nagyvállalatok döntéshozói is, hiszen sok esetben ők azok, akiket az újító termékek és szolgáltatások a leginkább érdekelhetnek. Éppen ezért, a szervezők már hetekkel korábban elkezdtek találkozókat egyeztetni, így a cégek a helyszínen már rögtön tárgyalhattak a lehetséges együttműködésekről.

more “A Neticle is ott volt a düsseldorfi Digital Demo Day-en”